A Csabai Sörfesztivált és Csülökparádét már 2001 óta rendezik meg Békéscsabán, ahol pár nap erejéig összegyűlnek a sörgyártók és sörimádók. A népszerű rendezvényen számos sörgyártó jelen van és népszerűsíti a habzó termékeit. A rendezvény célja a sör népszerűsítése mellett, a kultúrált sörfogyasztás megteremtése is, valamint Békéscsaba idegenforgalmi kínálatának bővítése. Tehát söröshordóra fel sörkedvelők!... no meg azok is, akik még csak most ismerkednek az aranysárgán csillogó itallal, mert jól fog esni a nyári melegben egy-két hűvös korsóval elkortyolgatni a legfinomabb sörökből.
A Sörfesztivál nyitánya, mikor az égből érkezik meg az első söröshordó, mint egy isteni ajándék. Valójában a produkció ejtőernyősöknek lesz köszönhető, a szervezőknek meg az, hogy a hordó folyékony tartalma ingyen lesz kimérve. A Sörfesztiválon a látogatók 30 fajta sörrel ismerkedhetnek, és hogy a kulináris élvezet kerek legyen a szervezők a hozzávalóról sem feledkeztek meg, a csülökről. A ropogós csülök fenséges illata csalogató lesz az oda látogatók számára. A hagyományokhoz híven a folyékony kenyeret 1 literes korsókból fogyaszthatja az aki elbírja! A bevállalós bátor jelentkezők vetélkedőkön, sörös versenyeken is bizonyíthatják a sörrel való barátságukat. Mindeközben a közönséget változatos koncertek és más színpadi előadások szórakoztatják.
A Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé szervezői a jótékonykodást is igen fontosnak tartják, ezért a gyermeknapra is tekintettel a rendezvényre kilátogató gyerekek különleges kedvezményekben részesülnek és ingyen ebédet is kapnak.
A főzési tudományukat csiszolgatni kívánó háziasszonyok a rendezvény ételkészítési bemutatóin megfigyelhetik, hogy a profik a Békés Megyei Gasztronómiai Team olimpiai bajnok mesterszakácsai hogyan is kavarnak, és elleshetnek tőlük egy-két mesterfogást.
Szombaton a vállalkozó kedvű amatőrök Csülökpörkölt főző versenyen megmutathatják tudásukat.
A 2009-es év a Csülökparádén újdonságot hoz, hiszen most először kerül megrendezésre a Csülök Különlegességek Európa-bajnoksága.

12°C
2010
szept
03
A mai napon Hilda, Gergely látogatóinkat köszöntjük!
Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva