A 2008-as Párizsi Autószalonon mutatták be először a smart legújabb nemzedékének villamos hajtású kivitelét. Az emissziómentes smart fortwo electric drive az „e-mobility Berlin“ projekt keretében igazolja használhatóságát.

Konnektoros kisautó: smart fortwo ed
Már az aktuális modellek is csekély fogyasztást és minimális szén-dioxid kibocsátást mutathattak fel, a smart fortwo cdi változata pedig igazi világrekorder lett a 88 g/km-es CO2 kibocsátással. Ezen kívül 2008 októbere óta a smart fortwo kétféle benzines modelljében (52 kW/71 LE, 45 kW/61 LE) alapfelszerelés a fogyasztást csökkentő Start-Stop rendszer.
Az első modell 1998-as megjelenése óta több mint egymillió darab kelt el belőle világszerte. Ma a földkerekség 37 országában kapható – többek között az Egyesült Államokban is egyre több példány fut, de jövőre bevonul Kínába is.
Új lehetőséget kínál a legújabb smart fortwo electric drive változata, mely csendes, hatékony és emissziómentes hajtással tör előre. A kormány és Berlin tartomány támogatásával 2008-ban indult az „e-mobility Berlin“ program, amelynek célja a villanyautózás körülményeinek megteremtése. Ötszáz töltőhely és száz autó áll rendelkezésre.
Dr. Dieter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója így nyilatkozott: „Németország fővárosaként és legnagyobb metropoliszaként Berlin épp a megfelelő helyszín. Világszerte a forgalom egyre nagyobb hányada játszódik le településeken, ahol mind nagyobb szerephez jut az emissziómentes villanyautó, illetve a „zöld” villamos energia. Ezé a jövő! Valaha mi találtuk fel az autót, és ezt megint megtesszük...“
Az új „smart fortwo ed” lítiumion-akkumulátora nagyobb kapacitású és kisebb méretű a hagyományosnál, sokkal rövidebb idő alatt tölthető fel, nagyobb teljesítményt ad le, megbízható és hosszú élettartamú. Az „e-mobility Berlin“ projekt részére kifejlesztett fedélzeti egység kommunikál a töltőállomással, például ügyelve arra, hogy olcsó éjszakai-, vagy alternatív forrásból származó áramot használjon. A szükséges berendezéseken teljes gőzzel dolgoznak, a jövő év elején újabb tesztelésre és optimalizálásra kerül sor. 2009 végén adják át a kétüléses villanyautót az első ügyfeleknek.
Biztonsági szempontból is iránymutató a smart fortwo. Az új smart modell fejlesztésénél sikerült tovább javítani a kategóriáját eddig is felülmúló biztonsági mutatókon. A „tridion-cella” hatásosan védelmezi utasait, így megfelel a Mercedes-Benz Cars szigorú követelményeinek, illetve az Euro-NCAP és az Egyesült Államok előírásainak . Alapfelszerelés benne az ESP®, a kipörgés- és blokkolásgátló, a fékasszisztens, a két frontlégzsák, az előfeszítő és az erőhatároló, opcióként pedig oldallégzsákkal is rendelhető.

17°C
2010
júl
31
A mai napon Oszkár, Ignác látogatóinkat köszöntjük!
Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva