Az ember legfontosabb erogén zónája - most tessék megkapaszkodni! - az agy...Ebben persze semmi meglepő sincs, ha arra gondolunk, hogy a külső ingerek érzékelése itt történik, és erről a helyről kapják a nemi szervek is a parancsokat az idegpályák útján. Tudjuk azonban azt is, hogy az erotika a meztelenséggel kapcsolható össze elsősorban, és az erotikus fantáziák nem sakkozókat, hanem sokkal inkább meztelen, szerelmeskedő embereket jelenítenek meg…
Vagyis, hiába dől el minden az agyban - előtte ugyanis sok mindenek kell történnie az ágyban. Épp ezért nagyon jól kell ismernünk a saját testünket, és még jobban az "övét...
A primer zóna, azaz az első számú terület, amit említeni kell, természetesen az, amire mindenki gondol... Ezen testtájaink sejtjei közvetlen kapcsolatban vannak az aggyal, és lehetővé teszik az orgazmus elérését. A nemi szervekről van szó, nők esetében a csiklóról, a férfiaknál pedig a pénisz makkjáról.
A többi erogén zóna sem másodlagos fontosságú, azonban rendkívül sokféle érzékelési képességgel rendelkezik, és ezáltal erősítheti az első számú terület ingerlését.
Most pedig vegyük szépen sorjában ezeket a fontos területeket!
Haladjunk rendszeresen, felülről lefelé!
A száj jelentősége mindkét nemnél azonos. A benne rejlő szexuális erőt növeli a nyelv, ez a nagyon is ingerlő szervünk, de ne feledkezzünk meg az ízlelésről és az érintésről se!
A nyak nagyon jól képes reagálni a csókolgatásra, hiszen tele van érzékeny idegsejtekkel. Ezen a téren természetesen a hölgyek nyaka sem marad el az urakétól...
Ezután jönnek a fülek és az annyira vágygerjesztő cimpáik!
A combok belső része, a nemi területek környékén érzékeny és ingerlésre igencsak alkalmas terület.
A lábikrák kényeztetése a saroknál kezdődhet - sok férfi nagyon hálás érte!
A gyengébbik nem fejbőrének hajjal borított része nagyon kellemesnek éli meg a simogatást és hozzásegíti a hölgyeket, hogy fogékonyak legyenek másfajta kényeztetésre is!
A karok, amelyek átkarolnak és simogatnak, ugyancsak nem elhanyagolandók a kedveskedés során...
A mellek nagyon érzékeny és aktív területek, hiszen idegsejtjeik hálózata közvetlen összeköttetésben áll az aggyal.
A has, és különösen annak alsó része... Kell részleteznünk?
A veséknél levő gödröcskék nagyon-nagyon érzékenyek, akárcsak a combok, melyek belső felületének az érintése egyértelmű jelzés...
A orgazmus közvetlen kiváltó oka a legintimebb területek ingerlése, a férfiak esetében a makké, hölgyeknél főképp a csiklóé - és a hüvelycsatornáé.
Forrás: Galenus
A Patika Magazin 12 000 cikkével kíván önnek továbbra is kellemes és hasznos szórakozást a www.patikamagazin.hu portálján!

17°C
2010
júl
31
A mai napon Oszkár, Ignác látogatóinkat köszöntjük!
Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva