Az évek során a fesztiválvárosok száma nőtt, s ma már országszerte felpezsdül a kulturális élet a tavasz, a kikelet, a március eljöttével. Bemutatjuk, hogy melyek ezek a "tavaszi városok" és hogy a programjaik mikortól látogathatóak.
A több hetes összművészeti fesztiválon elsősorban neves külföldi művészek, illetve művészeti csoportok mutatkoznak be a debreceni közönségnek. Az érdeklődők éppúgy látogathatnak komolyzenei, jazz és könnyűzenei hangversenyt, mint képzőművészeti kiállítást, filmet és színházi előadást, vagy akár táncbemutatót.
Programok részletesen a Főnix Rendezvényszervező honlapján.
Útvonaltervező Budapest - Debrecen
A Gödöllői Tavaszi Napok rendezvénysorozata a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvényeihez kapcsolódik Gödöllő, mint fesztiválváros. A programban klasszikus- és könnyűzenei koncertek, kiállítások, irodalmi- és kamaraestek szerepelnek.
A Gödöllői Tavaszi Napok programjai
Útvonaltervező Budapest - Gödöllő
Győrben a Négy Évszak Fesztivál tavaszi műsor kavalkádja felmelegíti majd minden érdeklődő szívét és lelkét. A színházi és prózai előadások, a musical-slágerek és a táncprodukciók mind-mind hozzásegítik a látogatókat ahhoz, hogy március 20-tól április 5-ig csupa új élménnyel, igényes kulturális és szórakoztató eseménnyel gazdagodjanak.
Részletesen a Győri Tavaszi Fesztivál programjai
Útvonaltervező Budapest - Győr
Március második felében idén is jelentkezik az Egri Tavaszi Fesztivál. A klasszikus művészeti ágak mellett lesz egy kis jazz és egy kis magyar népi vonulat. Alapból ajánljuk Lajkó Félix koncertjét a Minorita templomban, a Hu-Us Quartet jazz koncertjét, a Magyar Stúdiószínházi Fesztivál fellépőit és a Maratoni Folkhétvégét, ahol a hírek szerint fellép a magyar folk színtér három üdvöskéje: Szalóki Ágnes, Herczku Ágnes és Bognár Szilvia, azaz a Szájról szájra projekt.
Programok részletesen a Part Magazin honlapján
Útvonaltervező Budapest - Eger
Békéscsaba 2003-ban kapcsolódott első alkalommal a Tavaszi Fesztivált szervező városokhoz. A fesztivált hagyományai arra kötelezik, hogy évről-évre megújulva, a kultúra megannyi műfajának képviselőit felvonultassa, és üde színfoltként hirdesse a tavasz közeledtét. A téltemető-tavaszcsalogató programok a fiatalabbaktól a felnőttekig mindenkit önfeledt kulturális szórakozásra hívnak.
A Békéscsabai Tavaszi Fesztivál programjai
Útvonaltervező Budapest - Békéscsaba
2009 márciusában harmadik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Tavaszi Fesztivált a Pannon Várszínházban, ahol a legkülönfélébb műfajokból válogathatnak a nézők, a táncos és zenés darabok mellett a Budapest Klezmer Band koncertjével várják az érdeklődőket.
Programok részletesen a Pannon Várszínház honlapján.
Útvonaltervező Budapest - Veszprém
Szegeden 2004 óta minden tavasszal megrendezett kulturális fesztivál programjában kiállítások, komolyzenei hangversenyek, színházi előadások, pódiumműsorok, jazzkoncertek, népzenei és néptáncbemutatók szerepelnek.
A Szegedi Tavaszi Fesztivál programjai részletesen
Útvonaltervező Budapest - Szeged
A Kaposvári Tavaszi Fesztivál kéthetes programjai elsősorban hangversenyekből, képzőművészeti kiállításokból, néptánc, népzenei és színházi előadásokból, irodalmi estekből épül fel. Ezekhez olyan programok is kapcsolódnak, mint a különböző témájú konferenciák, a sportesemények és a vetélkedők.
Részletes programok Kaposvári Tavaszi Fesztivál
Útvonaltervező Budapest - Kaposvár
Kecskeméten idén is minden ízlés megtalálhatja a neki kedves programot a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálatában is: az operától a könnyed jazz-ig, a kortárs zenétől a klasszikusan szórakoztató táncprodukcióig, az új alkotók bemutatkozásától a nagy mesterek tárlatáig.
Részletes program Kecskeméti Tavaszi Fesztivál
Útvonaltervező Budapest - Kecskemét
Sopron városa 1983-ban az elős vidéki városként csatlakozott a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvényéhez. A Hűség Városában a Tavaszi Napok programjai zenei, színházi, táncbemutatókat - neves hazai és külföldi előadóművészeket vonultatnak fel. A fesztivál része a Magyar Jazz Ünnepe március 20. és 22. között a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban és a Színházi Vándorfesztivál március 23. és 29. között a Petőfi Színházban.
A Soproni Tavaszi Napok részletes programja
Útvonaltervező Budapest - Sopron
Szentendre önmagában is rengeteg látnivalóval várja a látogatókat, azonban a hagyományokhoz híven a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz csatlakozva a Szentendrei Tavaszi Fesztivál is számos programlehetőséggel egészíti ki az élmények sorát. A Tavaszi Napok keretében virágvasárnapi hangverseny, néptáncgála, koncertek, színházi előadások és kiállítások gondoskodnak a jó szórakozásról. A fesztiválon a helyi művészeti együttesek legjobb programjai mellett kiváló vendégművészek produkcióit is láthatják.
A Szentendrei Tavaszi Napok programjai
Útvonaltervező Budapest - Szentendre
A Szombathelyi Tavaszi Fesztivál 1991-ben kapcsolódott a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz, mint fesztiválváros. Az összművészeti találkozón szinte minden művészeti ág képviselteti magát, és persze nem hiányoznak a gyermekprogramok sem a kínálatból.
A Szombathelyi Tavaszi Fesztivál programjai
Útvonaltervező Budapest - Szombathely
Pécsi tavasz. Kiengedő, felpezsdítő és újraalkotó jelzők helyett egy szó: mosoly. A közönség és a színpadon állók arcán egyaránt... 2009-ben is, Pécsett. Az első fesztivál az újévben.
A Pécsi Tavaszi Fesztivál programjai
Útvonaltervező Budapest - Pécs
Vác városa már évek óta a fesztivál városok sorába tartozik. Részese az egész ország kulturális életét megmozgató rendezvénysorozatnak, aminek elindítója és központja a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Vác városának kiváló együttesei, híres szólistái mellett ismert és kedvelt vendég előadóművészek is szerepelnek a hangversenyeken, színházi előadásokon és egyéni előadói esteken a Színházi Világnap, a Haydn-év és a Radnóti évforduló keretében.
Váci Tavaszi Fesztivál részletes programjai

17°C
2010
júl
31
A mai napon Oszkár, Ignác látogatóinkat köszöntjük!
Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság © 2008. Minden jog fenntartva